NIMFEUM-Nieto Mercedes Orientális Tánciskola

Kismama hastánc a Nimfeumban!

 Kismama hastánc Budapesten Simon Ági Amani vagyok, 2000 tavasza óta foglalkozom orientális         tánccal. Budapesten elsőként Vitális Annától tanultam, majd 2006      és 2013 között Németh Krisztina Amira tanítványaként, az általa    vezetett Amira Art Company profi hastánc csoport tagja voltam,    amely a hírnevét elsősorban a különböző orientál fúziós táncainak (cigány, andalúz, latin, indiai, stb.), modern fantázia  koreográfiáinak és táncszínházi produkcióinak köszönheti.

 

  Mercédesszel a 2005 nyári Art Of Orient táborban találkoztam először. Azóta    minden intenzív kurzusán, workshopján és táborában ott vagyok. Igyekszem  minden alkalmat megragadni, hogy tanuljak tőle, külföldi fesztiválokon is sok  óráján vettem részt, 2013 óta pedig a tánciskolájában fejlesztem tovább a tudásomat. Az orientális tánc valódi sokszínűségéről, érzelemgazdagságáról tőle tanultam a legtöbbet, nála inspirálóbb tanárral még nem találkoztam. Ő a legnagyobb példaképem, lenyűgöz nemcsak a                                                            tánca, de a lendülete, energiája és kitartása is.

Amani (2)

A táncos éveim során rengeteg nemzetközi fesztiválon jártam – Nile Group Festival (Kairó), Tarabesque Festival (Barcelona), Egyptian Dream Festival (Bécs), Orient Express Festival (Bécs), Cairo! Festival (Budapest), Eilat Festival (Eilat, Izrael), Silk Road Projects (Cattolica, Olaszország) – ahol számos külföldi mestertanár intenzív workshopján vettem részt, ami segítséget nyújtott az orientális tánc klasszikus, tradicionális, folklór és fúziós műfajainak mélyebb elsajátításában. Szakmai fejlődésem legfontosabb állomásának a Kairói Nile Group Nemzetközi Orientális Tánc Fesztivált tartom, ahová 2006 óta 6 alkalommal is sikerült eljutnom, hogy a legnevesebb egyiptomi és külföldi mesterek kurzusain vegyek részt. Közülük különösen Leila Farid, Nour, Zeina és Hassan Khalil voltak rám nagy hatással. Legjelentősebb eredményemnek tartom, hogy 2012 novemberében megnyertem a fesztivál nemzetközi versenyének profi szóló kategóriáját, így 2013 júniusában zenekarral, élőzenére léphettem fel a fesztivál tanári gálaestjén, és bemelegítő workshopot tarthattam a nyitó napon.

A táncot tartom az életem egyik fő mozgatórugójának, ezért mindig nagy hangsúlyt fektettem a folyamatos önképzésre, és a klasszikus táncos alapok megszerzésére. Ennek érdekében 3 tanéven keresztül modern táncot tanultam a Budapest Alapfokú Művészeti Iskolában (Goli Tánchely) és 6 éven keresztül klasszikus balett órákra jártam Mihály Beatrixhoz.

final-38

Több mint 13 éves orientális táncoktató múlttal rendelkezem. Elsőként felsőfokú tanulmányaim alatt a Külkereskedelmi Főiskolán a Mozgás és Testkultúra tanegység keretén belül tartottam hastánc órákat, majd Madridban a Luis Vives egyetemen sport szakkör keretében. Budapesten 2005 óta oktattam az Opera Tánccentrumban, a Zöld-Kék Te-A-Házban, az Art Katakombában, majd 2007 és 2013 között 7 éven keresztül az Amira Art Stúdióban, 2009 és 2014 között pedig a Gold Centerben. Az óráimon nagy hangsúlyt fektetek a pontos technikai alapok tanítására, a különböző orientális zenei- és táncstílusok, illetve ritmusok ismertetésére, a kreativitás fejlesztésére valamint az alapos kezdeti bemelegítésre és végső nyújtásra.

IMG_2000_vágott

2014 nyarán született meg Luca babám, ami új perspektívákat nyitott az orientális táncban is. A várandósságom alatt is végig táncoltam, most pedig már a babámmal folytatom ezt a szenvedélyt. Az anyaság a női lét egyik fontos állomása, ami véleményem szerint nem kell, hogy korlátozza az édesanyát, csupán egy másik életformát jelent. A hordozás segítségével rengeteg mindent lehet a babákkal együtt csinálni, akik élvezik, hogy zajlik körülöttük az élet. A kenguru hastánc órákkal az a célom, hogy a kisbabás anyukák a porontyaikkal együtt tudják elkezdeni, vagy akár folytatni az orientális táncot, így kezdő és haladó órákkal is várom szeretettel az érdeklődő kismamákat.

IMG_4747

Főbb szakmai adataim:

Az évek során a következő magyar orientális táncoktatóktól tanultam:

Németh Krisztina Amira, Nieto Mercedes, Vásárhelyi Rita Salima, Wollner Márta Shaba, Vitális Anna

Az alábbi egyiptomi mestertanárok workshopjain vettem részt:

Ahmed Refaat, Aida Nour, Ashraf Hassan, Camelia, Dawlat Ibrahim, Farida Fahmy, Freiz, Hassan Khalil, Hossam Ramzy, Khaled Mahmoud, Lubna Emam, Magdy El-Leisy, Mahmoud Reda, Mohamed Kazafy, Momo Kadous, Mona Gharib, Mona Mustafa, Osama Emam, Raqia Hassan, Sameh Dessouki, Tito, Yousry Sharif

A következő külföldi mestertanároktól tanultam:

Alexei (Oroszország), Alla Kushnir (Ukrajna), Asmahan (Argentína-Egyiptom), Dalila (Olaszország-Egyiptom), Elisabeth Strong (USA), Hadia (Kanada), Jillina (USA), Kaeshi (Kína-USA), Lesya Starr (Kanada-Spanyolország), Leila Farid (USA-Egyiptom), Nawarra (Marokkó), Nour (Oroszország-Egyiptom), Orit Maftsir (Izrael), Serena Ramzy (Brazília-Egyiptom), Serkan Tutar (Törökország), Sharon (Franciaország), Sharon Kihara (USA), Yael Zarka (Franciaország), Zeina (Svédország-Egyiptom)

IMG_2001

India táncokba is bepillantást nyerhettem az alábbi mesterek segítségével:

– Kalbeliya: Senu Sapera, Hemant Devara

– Bollywood: Poonam Shyam, Veronica Vitiello, Hemant Devara

– Kathak: Poonam Shyam

– Bharatnatyam: Anita Shanmuganathan

Egyéni verseny eredményeim külföldön:

  • 2012. november: Nile Group Oriental Dance Festival, Kairó, Egyiptom – I. helyezés

  • 2012. április: Silk Road Projects, International Oriental Dance Convention and Competition, Cattolica, Olaszország – legjobb koreográfia fődíj

  • 2012. április: Tarabesque Festival, Nemzetközi Hastánc Fesztivál és profi szóló Verseny, Barcelona, Spanyolország – döntő

  • 2011. január: VII. Eilat Festival, Nemzetközi Hastánc Fesztivál és profi szóló Verseny, Eilat, Izrael – II. helyezés

 

Amani

Egyéni versenyeredményeim hazánkban:

  • 2012. november: Miss Belly Dance Europe magyar elődöntő, arab folk kategória I. helyezés, összesített III. helyezés

  • 2011. december: Ras el Sena országos hastánc verseny, profi raqs sharqi kategória: II. helyezés, show kategória: II. helyezés

  • 2011. május: III. CAIRO! Festival Budapest – Nemzetközi profi szóló orientális táncverseny – közönség fődíj és V. helyezés

  • 2011. április: X. Miss Hastánc Hungary verseny – IV. helyezés

  • 2010. október: X. Raqs Sharqi Nemzetközi Orientál Táncművészeti Fesztivál és Verseny, profi raqs sharqi kategória: III. helyezés, folklór kategória: II. helyezés, dobszóló kategória: I. helyezés, Queen of Raqs Sharqi egyesített nagy döntő: II. helyezés

  • 2010. április: II. CAIRO! Festival Budapest – Nemzetközi profi szóló orientális táncverseny – V. helyezés

  • 2009. május: I. His Eliqaa – Érezd a ritmust! Országos Hastáncverseny, profi szóló kategória: III. helyezés

  • 2007. november: IV. Országos Hastáncverseny, profi szóló kategória: III. helyezés

 

Babás kenguru hastánc a Nimfeumban (Bp. V.ker. Falk Miksa u. 30.)

Hétfőn: 10.00-11.15 haladó

Csütörtök: 15.00-16.00 kezdő

Jelentkezés az órákra: info@nietomercedes.com

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!